Mi az AEE (Adóügyi Ellenőrző Egység)


Az Adóügyi Ellenőrző Egységet (AEE) a pénztárgépekbe kell beépíteniük a gyártóknak. Ez a szupermodul folyamatosan gyűjti a kasszán keletkező adatokat, amelyeket normál szövegfájlokban tárol, majd a NAV szerverének utasítására elküldi az adóhatóság részére.
Az AEE az élettartama során folyamatosan „jegyzetel” és sosem töröl. Annak érdekében, hogy ez az adatmennyiség elférjen ebben az egységben – legalább egymillió kiadott bizonylat adatainak tárolására kell képesnek lennie minimálisan 16 gigabájt tárkapacitással kell rendelkeznie, ami várhatóan elegendő az eszköz teljes élettartamára.
A megtelt vagy meghibásodott AEE-t csak cserélni lehet, törölni és újrafelhasználni nem.
Az adóügyi ellenőrző egységeket úgy kell elkészíteni, hogy azok külső áramforrás nélkül is legalább két napon keresztül működni tudjanak, sőt, akár 2 órás adatkommunikációt is ki kell bírnia a beépített akkumulátornak. Az önálló energiaforrás megléte azért szükséges az AEE-k esetében, mert ezzel az egység a „jegyzeteit” akkor is tudja továbbítani, ha a pénztárgépről nem kap áramot.
Fontos információ az is, hogy az AEE a pénztárgép tekintetében hardverkulcsként funkcionál, tehát a kassza nem működhet, ha az adóügyi ellenőrző egység nincs hozzá csatlakoztatva, vagy nem működik megfelelően.